Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.01.28

1. fejezet: Az első benyomás a legfontosabb!

 

Szeptember elseje beköszöntött. A madarak vidáman csiripeltek, a felhők lustán vánszorogtak az égen. A városlakók boldogan csevegtek az utcákon, a gyerekek az iskolába siettek, hogy elkezdjék a tanévet. Egyedül egy gimnazista lány szuszogott nyugodtan az ágyában. Sem a madarak, sem a kinti zaj nem tudta kizökkenteni mély álmából. Új szobájában hatalmas káosz uralkodott. Még csak két hete költözött a házba családjával – anyjával, nővérével és a bátyjával – s még mindig nem jutott el odáig, hogy rendet rakjon s elrendezze a holmijait. A nyitott ablakon keresztül csak úgy özönlött be a kinti utcai zaj és a nap sugarai, mely ébresztő gyanánt cirógatta a lány arcát. Mindhiába. Tiltakozását kimutatván egyik oldaláról a másikra fordult. Az ágy mellett helyet foglaló éjjeli szekrényen lévő óra hangos kattogásba kezdett jelezvén, hogy fél nyolc múlt. De főhősünket ez sem zavarta különösebbképpen, egy gyors mozdulattal leverte az asztalkán heverő könyveket, ruhákat, dobozokat és, az órára mérve egy hatalmas ütést, elhallgattatta.

 

– Húgom, kelj ki az ágyból! – dörömböltek az ajtaján.

 

– M-mm... – dörmögte félálomban, ekkor kinyílt az ajtó és egy vörös üstökkel rendelkező, húszas éveiben járó férfi lépett be.

 

– Sakura! Kelj fel! El fogsz késni a gimi évnyitójáról – lépett húgához és lerántotta róla a takarót.

 

– Ne már – húzta el az utolsó szót nyűgösen. – Muszáj mennem?

 

– Igen. Úgyhogy kapkodd magad! Lent várlak – hagyta el a szobát Sakura bátyja.

 

– Ch – ült fel nyűgösen ágyában a fiatal. – Lent várlak! – utánozta bátyja hanghordozását és az ajtóhoz vágott egy párnát.

 

Kelletlenül de kimászott a puha, biztonságot nyújtó ágyából és kikerülve az ételmaradékokat, a koszos ruhákat, a cipőket és a könyveket, a sarokban előkészített ruháiért ment. Karjára terítve a fekete rakott szoknyát, a fehér matróz blúzt és a harisnyát, visszatekergett az ágyához. Komótosan átöltözött, majd haját kifésülve, egy egyszerű kontyba összefogva táskájáért ment. Beledobált egy-két ceruzát, tollat, radírt majd egy fekete pólót, amin fehér írás díszelgett – Wrestling my favourite sport! -, a póló mellé egy egyszerű fehér nadrágot passzolt egy pár tornacipővel egyetemben. Úgy tervezte, amint véget ér az ünnepség és kezdődnek a monoton, unalmas, idegesítő beszédek a házirendről, az iskola múltjáról, a tanár-diák viszonyról, addigra átöltözik valami kényelmes hacukába. Szomorú pillantást vetett kedvenc holmijára, amiért nem vihette magával. Majd hátat fordítva a káosznak, lábára kapva magas sarkú cipőjét, kisétált a ház elé. Bátyja már a kapuban várta.

 

– Legközelebb magam ébresztelek, hatkor – mosolygott Sakurára amint melléért.

 

– Legközelebb zárat szereltetek az ajtómra anyuval! – nyújtotta ki a nyelvét. – Minek kell elkísérned, Pein?

 

– A bátyád vagyok, ez a dolgom. No meg anyu meg kért rá – sétáltak a Gimnázium felé.

 

– Pazar. Mondd Pein, mi lesz így a csapattal? – váltott témát hirtelen Sakura.

 

– Semmi – vont vállat. – Le fogunk igazolni egy itteni csapatnál és folytatjuk tovább az edzéseket.

 

– Szerettem az ottani csapatot – jegyezte meg elmélázva.

 

– Én is, főleg mikor a hajszíned miatt piszkáltak – cukkolta húgát Pein. E kijelentésre Sakura arca elsötétült.

 

– Na ja, azt én is bírtam értékelni. Hogy nem tudták felfogni ép, emberi ésszel, hogy nem festettem a hajam, hanem eredeti szín – szakított le egy bokorról egy levelet a rózsaszín hajú.

 

– Megesik az ilyen – vont vállat Pein szórakozottan.

 

– Persze – dobta háta mögé a szétmarcangolt növényt Sakura. – Velem mindig minden megesik.

 

Többet nem szóltak egymáshoz, csöndben baktattak a repedezett járdán. A környéket tanulmányozták mindketten. Hisz először jártak ezen a környéken, s felettébb érdekes volt. Már ha érdekesnek mondató egy városi sikátor, melynek minden utcájában legalább nyolc stand állt. Pein végig azon agyalt, hogy hogyan is bújhatna ki a bébiszitter szerepéből és hagyhatná magára kishúgát. Szerette volna végre a saját dolgait is elintézni. Mint például munkát szerezni. Míg Sakura agya végig azon kattogott, hogy milyen is lesz aj új csapat amibe átigazolnak, az iskola milyen lehet, és hogy mikor fekhet vissza az ágyába.

 

Tíz perc séta után, miután kiértek egy alagútból, megálltak egy hatalmas épület előtt. Falai repedezettek voltak, az ajtó kopott és sivár, az ablakokon gyerek készítette díszek lógtak.  Sakura mély lélegzetet véve bátyjára pillantott.

 

– Bejössz velem? – nézett kérdően a mellette állóra.

 

– Isten ments – vigyorgott Pein. – Az én hatásköröm eddig ér el. A többi a te dolgod! Suli után jövök – intett húgának, majd egy száznyolcvan fokos fordulatot véve eltűnt Sakura szeme elől.

 

– Szia neked is – motyogta a rózsaszín, majd táskáját szorosabbra fogva elindult a gimnázium felé. Az ajtó előtt hezitált, erősen gondolkodott azon, hogy lelépjen-e. De tervét meghiúsította egy csapat diák, akik beözönlésükkel magukkal rántották Sakurát. A nagy lendület, amivel bekerült az épületbe, ledöntötte lábáról a lányt, aki magával rántotta a közelében lévő első embert. Sakura kiterülve feküdt a viszonylag tiszta padlón, míg társa ülő helyzetében épp a nyakát masszírozta.

 

– Sajnálom – szabadkozott Sakura, miközben a táskája tartalmát pakolta vissza a helyére.

 

– Nem történt semmi – állt fel az idegen.  

 

Sakura követte a példáját, egy fiút rántott magával. Körülbelül öt centivel volt magasabb nála a fiú, türkizkék szemei megbabonázták a lányt. Vörös haja erősen hasonlított a bátyjáéra. Talán az övé kicsit erősebb színű volt. Testalkata – már amit látott belőle a ruha miatt – kidolgozott és izmos volt.

 

– Először vagy itt. Ugye?

 

– Igen – igazította meg magán a ruhát Sakura.  

 

– Gondoltam. Jobb ha sietsz, az ünnepség már elkezdődött. Na szia – hagyta magára Sakurát a vörös.

 

Nem volt ideje a fiún agyalni. Hisz az ünnepség már javában folyt. Mint ahogy azt Ő is mondta.    Vállára kapta a táskát és rohant az udvar felé. Amikor hallotta a kinti zajokat, lassított a léptein. Csöndben odasunnyogott az osztálytársai közé és kifújta magát. Nem sokról maradhatott le, hisz még csak most kezdtek el énekelni az énekkarosok. Sakura, kihasználva az alkalmat, jól szemügyre vette diáktársait. Az osztály létszáma harminc körül lehetett, ha nem több - kevesebb. A bagázs fele beképzelt, nagy arcú, öntelt, egoista barmokból állt. Kivéve Őt. Sakura meglepetten bámult a sor elején álló vörös üstökre. Nem gondolta volna, hogy Ő is az osztálytársa lesz. Idősebbnek nézett ki, és úgy tűnt, mintha idevalósi volna. Úgy érezte, kerülnie kellene a fiút. De nem lett volna képes rá. Túlságosan is vonzódott hozzá. Mintha egy láthatatlan erő húzta volna.

 

Már jó pár perce bámulta Őt, amikor megrázta a fejét és az ellenkező irányba bámult. Nem szabadott volna hagynia, hogy a fejébe férkőzzön ez az idegen. Hisz neki nem kell a szerelem. Fittyet hány rá, akár csak bármi másra, ami zavaró tényezőként jöhet számításba. Sakura szerint a szerelem ilyen tényező volt. Neki most a tanulásra, az edzésekre és a családjára kell koncentrálnia. Nem egy ismeretlen, idegen fiúra, akibe csak úgy belebotlott. Már megint reménytelen helyzetbe fog kerülni, mint mindig.

 

– Kisasszony! Kérem, ne várakoztassa a többi diákot! Jöjjön már! – zökkentette ki egy fekete hajú, viszonylag közepes termetű nő. Fekete keretes szemüvegén keresztül bámult Sakurára, akár csak a többi gyerek. Úgy tűnt, eléggé elbambulhatott, hisz már az ünnepség véget ért. Mindenki a terme felé vette az irányt.

 

– Elnézést – mosolygott a társaságra, majd felzárkózott és követte az osztályát.

 

Lépcső lépcső hátán. Már kezdett elfáradni, amikor a negyedik fordulóban megtorpant a kis csapat és egy terembe özönlött. Sakura a tanári asztaltól legmesszebb helyet foglaló padot szemelte ki. Ledobta a cuccait a pad lábához és kiterült a hűvös asztallapon.

 

– Gyerekek – zengett a tanárnő hangja –, itt az ideje, hogy bemutatkozzunk egymásnak. A nevem Shizune. Én leszek az osztályfőnökötök. Irodalmat és történelmet fogok tanítani nektek. Elvárom tőletek, hogy betartsátok a házirendet. Mint mindenki más. És most kérlek titeket, egyenként mutatkozzatok be – mutatott egy szőke lányra. – Te kezdheted!

 

A szőke lány mosolyogva felállt az első padból és az osztály felé fordult.

 

– A nevem Yamanaka Ino. Tizenöt éves vagyok, ambícióm úgy különösképpen nincs. Azért jelentkeztem erre a szakra, mert apám rám erőszakolta. Imádom a divatot és a vásárlást...

 

– Köszönjük Ino, ennyi éppen elég is lesz. Következő! – szakította félbe Shizune.

 

– Inuzuka Kiba, tizenhat éves vagyok, imádom a kutyámat Akamarut. Körülbelül ennyi! – zuhant vissza a székébe unott képpel a barna hajú srác.  

 

– A nevem Rock Lee! Imádom a testmozgást! És a fiatalságot! – pattant fel a székéből egy bili frizurás fiú. Sakura nem bírta ki nevetés nélkül. Olyan viccesen nézet ki a fiú a zöld öltönyében, és azzal az idióta frizurával. Kitört belőle a nevetés. 

 

Mindenki egyhangúan fordult a háttérben meghúzódó lány felé. Volt aki meglepődött tettén, s volt aki mosolyogva értett egyet észrevételével. Egyedül a tanár nem szívlelte a viselkedését.

 

– Ha annyira viccesnek találja kisasszony a bemutatkozását Leenek, akkor kérem, mutatkozzon be ön.

 

Sakura egy grimasz kíséretében felállt és farkasszemet nézett a diáktársaival.

 

– A nevem, Haruno Sakura, tizenöt éves vagyok – ekkor valaki felemelte a kezét –, nem, nem festettem a hajam, eredeti a színe – a bátor jelentkező letette a kezét –, imádok sportolni. Körülbelül ennyi – dobta le magát a székére unottan Sakura.

 

– Hát... köszönjük, Miss. Haruno – igazította meg a szemüvegét Shizune. – Ki a következő? – nézett körbe a teremben reményekkel telve a fekete hajú nő.

 

– Majd én – állt fel Sakura ütköző társa. – A nevem Sabaku no Gaara, tizenhét éves vagyok, év vesztes. Szeretem a sportot – zárta le a témát Gaara.

 

Sakura érdeklődve pillantott Gaara irányába, aki nem messze ült tőle. Gaara félvállról hátra pillantott és összetalálkozott a tekintete Sakuráéval. Pár másodpercig bámulta a rózsaszín ciklont, majd előrefordult. De Sakurában ez is elég volt ahhoz, hogy nyomot hagyjon maga után. Az óra további részében bemutatkoztak a többiek is, majd beszélgetéssel ütötték el a maradék időt. Sakura előhalászta táskájából az egyik tollat és egy papírt. Össze-vissza firkálgatott, hol ezt, hol azt. Végül rajzolgatni kezdett. Egy szabálytalan körrel kezdte, majd pálcika emberkéket rajzolt köré, amint ujjongnak. A kör közepén pedig két alak harcolt.

 

– Szép rajz – állt meg Sakura fölött egy fekete hajú fiú.           

 

– Hm? Ja, kösz – nézett fel az ében szemekbe. 

 

– Amúgy csak úgy megsúgom, kicsöngettek – indult el az ajtó felé.

 

– Csak úgy mellékesen megsúgom, nem nagyon izgat – állt fel Sakura, majd táskáját az asztal széléhez téve belesöpörte a tollat és a papírt.

 

– Ahogy gondolod – bámult Sakurára hűvös tekintettel.

 

– Ne bámulj, még a végén kiesik a szemed – nyújtotta a nyelvét a csodálkozó fiúra Sakura, elhaladva mellette.     

 

– Idióta – dobta át a vállán a táskáját a fiú.

 

– Mit mondtál? – torpant meg Sakura.

 

– Jól hallottad, idióta vagy – csúsztatta zsebébe jobb kezét.

 

– Kinek képzeled magad, hogy így beszélj velem? Ehhez semmi jogod nincs – fordult szembe a fiúval Sakura. – Ha jól látom egy elkényeztetett, beképzelt, egoista barom vagy. Aki azt képzeli magáról, hogy ő a gimi sztárja. Miközben lefogadom, hogy ha kiállnál ellenem, csúfos vereséget szenvednél.

 

– Hogy mersz így beszélni Sasukéval!? – sipítozott a tömeg élén Yamanaka Ino.

 

– Te csak ne szólj bele a nagyok dolgába apuci kis kedvence! – pirított a lányra idegesen Sakura.

 

– Te kis ribanc – szűkültek össze a szemei Inonak.

 

– Csak a szád nagy – hergelte az ideges szőkeséget Sakura.

 

Ino füstölgő fejjel rontott neki a Harunonak, aki egy gyors mozdulattal elkapta a lány karját és a lábát, majd eldobta őt. Néma csönd támadt a teremben. Sasuke meglepetten bámult a két lányra, míg a tömeg többi tagja halkan sugdolózott, vagy kerek szemekkel bámult a földön fekvő Inora és a mellette térdelő Sakurára. Ekkor Gaara lépett ki a tömegből és a két lány fölé állt. Alaposan végigmérte a helyzetet, majd Sasuke felé fordult.

 

– Miattad történt?

 

– Nem – válaszolta tömören az Uchiha.

 

– Fogd Inot, és vidd fel a gyengélkedőbe. Egy ilyen vállra emelés után szüksége lesz kezelésre – utasította a fiút komoran Gaara.

 

– Hm... – Sasuke kelletlenül a karjaiba vette az alélt lányt és elsétált vele.

 

– Honnan tudtad, hogy válldobást dobtam ezen a cicababán? – állt fel Sakura.

 

– Alapvető dobás a birkózóknál. Könnyű felismerni egy birkózónak.

 

– Te birkózol? – döbbent le Sakura.

 

– Igen – nézett végig a lányon Gaara. – De ha jól látom, te is az vagy – bámult végig Sakura feszes combjain, miután a szoknya betekintést adott rá. Felismerte a birkózok hiteles névjegyét is a lányon, a széles hátat. Bár Sakuránál ez másképp volt. Hisz lány, nem volt olyan vészes, mint a fiúké. – Na gyere – nyújtott kezet a lánynak, aki értetlenkedve bámult a fiúra. – Felnyílt a térded amikor letérdeltél a parkettára. Van nálam sebtapasz, lekezeljük – magyarázta egy sóhaj kíséretében.

 

– Ó – nézett le a lábára csodálkozva a lány. – Köszönöm – sétált Gaara után, majd leült egy székre, míg a fiú elővett egy sebtapaszt és óvatosan lekezelte a lány sebét.

 

– Tessék – állt fel –, most már nem fogsz elvérezni – vetette át táskáját a vállán. – Ha jót akarsz magadnak azt ajánlom, ne köss bele mindenkibe – hagyta magára a döbbent lányt a vörös.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

történet

Gaara, 2011.11.03 01:41

ennek lesz majd még folytatása?:) egyébként klassz lett:P:) grt:)

Re: történet

nino, 2011.11.04 19:25

Hello!
Először is: köszönöm, hogy el olvastad.
Másodszor: Még ma fel rakom a folytatást. ( persze ha megtalálom ^^" )
Köszönöm a kommentet:) További jó olvasást! ^^

Re: történet

nino, 2011.11.04 19:31

Most néztem utána, sajnos a mostani gépemen nem tudom meg nyitni a történet folytatásait. Amint tudom fel rakom, addig is szíves türelmedet kérem! Köszönöm! :)